PALÁNTANEVELÉS
Milyen előnyök és hátrányok jelentkeznek?
Hátránya, hogy költségesebb, mint a helyrevetés, nagyobb az eszköz– és a kézimunka igénye. Előnyeként említhető, hogy a kiültetésig nagyobb az állománysűrűség, hely– és költség takarékos, az intenzív termesztő létesítmény jobban kihasználható.
A magvetés időpontja:
Kimagasló minőségű vetőmagjainkat IDE kattintva érheti el és rendelheti meg.
A magvetés időpontját úgy határozzuk meg, hogy a kiültetési dátumától visszafelé számolunk, figyelembe véve a palántanevelés várható időtartalmát. Ez függ az adott faj hőigényétől, az adott termesztő létesítmény ∆T értékétől és a kiültetés időpontjától. A hajtatáshoz szükséges palánták előállítása 1–6 héttel hosszabb, mint a szántóföldi kiültetésre tervezett növényeké. Ennek alapvető oka, hogy a termesztő berendezésben erősebb palántákat kell kiültetni a gyengébb fény viszonyok miatt, valamint ennél a módszernél elsőként szaporító tálcába vetünk, majd tűzdeljük (kivéve a kabakosaknál). Az intenzív, hosszú kultúrás termesztéshez oltványokat használunk, azaz két palánta állomány (alany és nemes) előállítására van szükség.
A meghosszabbodott palántanevelő időszak ennek megfelelően burgonyaféléknél 8–12 hét, kabakosaknál 5–7 hét, fejes salátánál 3–8 hét, káposztaféléknél 6–9 hét, míg a zellernél 10–12 hetet vesz igénybe. Alapvető tény továbbá, hogy minél korábbi kiültetést tervezünk, annál hosszabb idő kell a palánták előállításához. A tálcák típusait a lyuk (db) / tálca számával lehet megadni. Ennek megfelelően létezik 187–os, 176–os, 126–os (ennek van legnagyobb jelentősége), továbbá 96–os és 54–es, melyet a kabakosaknál használnak.
Palántanevelési módok:
A zöldséghajtatásban szálas palántát nem használnak, mert nem megfelelő a növények fejlettsége, illetve kiültetés után lassabban regenerálódik, ezáltal csökken a koraiság. Kivételt képezhet a saláta és káposzta félék őszi hajtatásánál végzett szaporítóanyag előállítás.
Földlabdás palántanevelés jellemzői, hogy a palánták gyökere a termesztő közeggel együtt fejlődik, ezzel együtt történik a kiültetés, ezáltal lerövidül a kiültetés utáni regenerációs idő. Típusai között megemlítendő a tálcás, a tápkockás és a cserepes. Nagyobb palántanevelő üzemekben már gépesített a konténerek töltése és a magvetés is. Ez a palántanevelési mód történhet tűzdeléssel, de a nélkül is.
Tálcás palántanevelés lényege, hogy a magot a palántafölddel töltött műanyag tálcákba vetik, és kiültetésig abban nevelik. A tálcák mérete lehet 60×30 cm–es vagy 60×40 cm–es. Előnye, hogy egyszerűbb mozgatni és szállítani, de hátrányt jelent a növekedés során szükséges szétrakás.
Tápkockás és cserepes palántanevelés – a növények egyesével történő elhelyezése és nevelése. Ez a legdrágább módszer, mivel hosszú a nevelési idő, de könnyebben megoldható a szétrakás, ezáltal fejlettebb palánták ültethetők ki és kevesebb idő telik el a terméshozásig. Az alkalmazott tápkocka és cserép (műanyag v. tőzeg) mérete minél korábbi a kiültetés időpontja, annál nagyobb. A lehetséges cserép átmérők: 12–14 cm–es korai kiültetésű paradicsom és uborka termesztésénél, míg a 10–12 cm–eseket paprikánál használják.
A tápkockák méretei a termesztendő fajok függvényében az alábbiak lehetnek: 10 cm–es kabakosokhoz, 4–5 cm–es zellerhez, 4–6 cm–es fejes salátához, 5–6 cm–es káposztafélékhez, 5–7 cm–es paprikához, 7–8 cm–es paradicsom és tojásgyümölcshöz.
Tűzdelésnek, vagy pikírozásnak nevezzük azt a műveletet, melynek során a szaporító tálcában sűrűn elvetett növényeket szikleveles, vagy 1–2 lombleveles állapotban átültetjük palántanevelő tápkockába, cserépbe vagy kőzetgyapotba további nevelés céljából. Alkalmazása főként paprikánál, paradicsomnál, tojásgyümölcsnél, salátánál, káposzta– féléknél és zellernél ismert. A művelet előnye, hogy kis felület fűtése mellet nagyszámú növény igényét tudjuk kielégíteni a kezdeti fejlődés időszakában. Hátránya a nagy kézimunkaigény, illetve a főgyökér elszakadása. Ez nagyobb mennyiségű mellékgyökérzet kialakulását eredményezi, amely már később nem hatol le a talaj mélyebb rétegébe. Tűzdelés a kabakosaknál nem alkalmazható, mert gyökerük igen sérülékeny.
Ápolási munkák:
Ezek a műveletek többnyire a környezeti tényezők szabályozásában és a növényvédelemben nyilvánulnak meg.
Hőszabályozás – ennek keretében a fűtés és szellőztetés a legfontosabb művelet, hogy a növények számára az optimális hőmérsékletet ki tudjuk alakítani. Különös figyelmet érdemelnek a növények szikleveles korban, mert ha a csírázáshoz szükséges hőmérséklet továbbra is megmarad, a növények megnyúlását eredményezi. Ezért ebben az időszakban legalább 7–8°C–kal alacsonyabb hőmérsékletet kell biztosítani, amíg a valódi levelek meg nem jelennek. Ezt követően újra emelhető 2–3 fokkal a palántanevelő hőmérséklete.
Fényszabályozás – a téli palántanevelés időszakban ezt akár pótmegvilágítással is biztosíthatjuk. Ezt a művelet csak nagyobb palántanevelésre szakosodott üzemeknél tekinthető gazdaságosnak. A tervezésnél vegyük figyelembe, hogy 1 db 400 W–os lámpa szükséges 10 m2 – re, hogy vele 4000 lux fényerősséget lehessen biztosítani. Ezzel szemben nyáron a túlzott besugárzás ellen kell védekezni árnyékolással, meszeléssel vagy rashel hálóval.
Víz – és páratartalom szabályozásához kisebb adagú, gyakori öntözés szükséges, amely tálcás palántáknál különös odafigyelést igényel. Ehhez esőszerű és árasztásos rendszerek alkalmazhatóak.
Tápanyagok pótlásánál ki kell emelni a tápoldatozást, amely P–túlsúlyos, 0,1–0,2%–os oldatot jelent, lehetőleg borús időben alkalmazzunk, hogy elkerüljük a levelek perzselődését.
CO2 adagolás ma már nem számít különlegesnek a „palánta gyárakban”, ehhez 700–800 ppm–es CO2 koncentráció szükséges a légtérben.
Palánták szétrakása: Ezt a műveletet főként a burgonyafélékhez és kabakosakhoz tartozó fajok esetén alkalmazzák, melynek célja az önárnyékolás okozta megnyúlás elkerülése. Ez az ápolási munka többször is végezhető, így fokozatosan növelhető a térállás a növények között. Azonban tudni kell, hogy igen nagy a kézimunkaigénye.
Edzés: A palánták edzése kiültetés előtt lehetővé teszi a növények könnyebb alkal– mazkodását az új környezetben. Ezt a műveletet többnyire csak szabadföldi termesztésnél alkalmazzák, míg üvegházi vagy fóliás berendezésben szinte nincs létjogosultsága, mert a termesztő tér klimatikus viszonyai hasonlóak a palántanevelőéhez.
Növényvédelem – fokozott odafigyelést igényel már palánta korban is, mert nagy az állománysűrűség, így nagyobb a gombás megbetegedések kialakulásának veszélye. Komoly problémát jelentenek továbbá a vírusok, a baktériumok és a molytetvek megjelenése, amely ellen alapos fertőtlenítést kell végezni a szaporító házban és valamennyi palántával érintkező eszköznél.
Kiültetés:
Ennek időpontját meghatározza a termesztő berendezés fűtési szintje (∆T értéke), a növény hőigénye és a piaci viszonyok. A hajtatásban ezt általában kézzel végzik.
Az ültetés mélysége növényfaj függő, de többnyire úgy határozzuk meg, hogy a földlabda a talaj felszínére vagy kicsit lejjebb kerüljön. Salátánál magas ültetést alkalmazzunk, hogy a képződő fej ne feküdjön a talajra, így az alsó levelek nem szennyeződnek, azaz betakarításnál kisebb a veszteség. A paprikát sziklevélig, a paradicsomot lehet mélyebbre is ültetni, mivel a sziklevél feletti szárrész a talajba kerülve járulékos gyökeret fejleszt. Ásványgyapotos termesztésnél a panántát tartalmazó nevelő kockát csak rá kell helyezni a paplanra.
Tenyészterületnek nevezzük az egy növénynek rendelkezésére álló termesztő felületet, melyet a sor– és tőtávolság szorzatával lehet meghatározni.
Állománysűrűség (tőszám) – az egységnyi területre jutó növények számát jelenti. A tőszám növelésével nőhet a termésátlag, de csökkenhet a minőség, továbbá azon fajoknál, amelyeket a vegetatív részükért termesztjük, a koraiság csökkenhet. A saláta és a káposzta kivételével a sor– és tőtávolság tág határok között változtatható, az alkalmazott technológiának megfelelően.
Kimagasló minőségű vetőmagjainkat IDE kattintva érheti el és vásárolhatja meg.
*Forrás: Takács Dr. Hájos Mária (szerk.): Zöldséghajtatás, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2014.
